Anne Green
Tévedés

4. fejezet

Anne  teljesen ledöbbent. Ez az az ember volt, akivel terepen találkoztak, és vissza akarta szerezni Tévedést.
-Uram! Elmondaná miben segíthetünk? - próbált udvariaskodni Angie.
-Csak a lovamért jöttem - mordult meg és az istállók felé indult - merre van?
-Elnézést de itt csak a mi lovaink vannak - szólalt meg kissé ingerülten James.
-Minek ez a sok cécó? Csak elviszem és kész - mondandója közben az ember meg sem fordult. Átsétált 3 istállón is, és közben a család követte zavarodottan. A 4 istállóban talált rá "lovára".
-Gyere szépen, nem fog fájni! - szólt  a lóhoz, miközben belépett az állásba, kötőfékkel a kezében.
-Apa csinálj valamit! - suttogta Anne édesapjának, aki ugyanolyan tanácstalannak érezte magát, mint lánya.
-Uram, mégis mivel tudja bizonyítani, hogy ez a ló az öné? - lépett elő bátra Kevin.
Az gondolkodott, majd kijelentette:
- 3 éve, amikor 2 éves volt, én engedtem szabadon... és... és látja, ismer engem - szorította oda a ló fejét magához.
-Nos, ha 3 évvel ezelőtt kirakta, az azt jelenti, hogy lemondott a tulajdon jogokról - érvelt Kevin, és Anne meglepődött, hogy milyen üzletiesen beszél.
-Ez a ló mostmár ehhez a birtokoz tartozik, és hogy tudja, ha ők nem lennének, a lova sem biztos hogy itt állna most maga mellett - magyarázkodott továbbra is a fiú.
A férfi erre nem tudott mit felelni, úgyhogy megpróbálta kivezetni a lovat, aki meg sem moccant, sőt, inkább húzta hátra az embert. Az idegesen megfordult, és egy hatalmasat csapott az állat farára -pont az egyik sebre- , aki ezek után kelletlenül követte.
Kevin elé állt:
-Nem viheti el - azzal kivette a szárat az ember kezéből, és visszavezette Tévedést.
A mogorva úr nem tudta mit csináljon, ezért a ló után indult.
-Fejezze be, vagy hívom a rendőrséget! - tért magához James.
-És ugyan mit mondana? - kérdezte gúnyosan az ember.
-Hogy... Megpróbálta ellopni a lovat. De tudja mit, ha tényleg a magáé, én megveszem.
-Ó igen? - csillogott az ember szeme, rátapintottak a gyengéjére.
Az irodában megtárgyalták a részleteket, miközben a 2 fiatal kivezette Tévedést Csalfához.
-Nagyon bátor voltál - ölelte meg a lány Kevint - hála neked, Tévedés itt marad.
-Te is ezt tetted volna... -szerénykedett a fiú, de nagyon is büszke volt magára.
-Éjszakára azthiszem kint hagyom őket a karámba - azzal elindultak a ház felé.
-Nem maradsz vacsorára? - invitálta Kevint Angie be a házba.
-De, szívesen - mosolygott Kevin.
-Az egész vacsorát végigbeszélgették, megbeszélték, melyik lovat kellene versenyen inítani, melyiket eladni, melyiket tenyész állatnak adni, és még sok mást.
-Köszönöm a szíves vendéglátást, de nekem most mennem kell - szólalt meg Kevin, és a 3 kitakarítatlan istállóra gondolt, amik még rá várnak.
-Köszönjük Kevin amit ma tettél - mosolygott Angie a fiúra.
-Kikísérlek - pattant föl Anne az asztaltól, és az ajtóhoz kísérte Kevint.
-Akkor holnap!
-Akkor holnap - és búcsúzásul megpuszilta a lányt.

Másnap Anne ismét korán kelt, behozta a legelőről Csalfát, míg Tévedést hagyta tovább rohangászni.
Bent a lovat lecsutakolta, majd felnyergelte, és várta Kevint. A fiú nemsokára meg is érkezett Ámorral a nyomában.
-Indulhatunk - szólt derűsen mosolyogva.
-Rendben! - azzal lóra pattantak.
-Merre?
-Mondjuk fel a hegyekbe?
-Arra még nem voltam. Menjünk - és ügetésbe csaptak át.
Az utat végignevették és beszélgeték, majd a hegytetőn leszálltak, és hagyták a lovakat legelészni.
A szikla szélén leültek, olyan közel egymáshoz, amennyire csak lehetett. Beszélgettek, majd hirtelen elhalgattak, és megcsókolták egymást. Az első csókjuk hosszan elnyúlott, de aztán lassan indulniuk kellett. Hazafelé egy másik utat választottak, a  patak mentén. Épp rá akartak fordulni a hídra, amikor Csalfa megcsúszott. Anne gyorsan lepattant, és megnézte nincs-e komolyabb baj.
-Nem akar ráállni a bal első lábára - szólt ijedten a lány.
-Megrándította - vette kezelésbe a ló lábát Kevin.
-Indulj csak haza! Nehogy elkéss! - szólalt meg Anne - majd mi hazadöcögünk.
-Azt már nem - makcskodott a fiú - nem hagylak egyedül benneteket!
Szép lassan elindultak haza. Csalfáról az összes terhet levették, és átrakták ámorra, aki kicsit furcsálotta a 2 nyerget.
Mikor hazaértek, Joe a főlovész fogadta őket.
-Mégis merre jártál - kérdezte haraggal teli hangon Kevint.
-Én csak...
-Velem volt - vágott a fiú szavába Anne - sokkal előbb is ideértünk volna, csak a lovam lesántult, ezrt lassan haladtunk.
-Oh - szólalt meg megenyhülve  a lovász - most az egyszer elnézem, de több ilyen ne legyen! -azzal sarkon fordult, és visszament dolgozni.
-Megvédtem volna ám magam - nézett hálásan Kevin Anne-re - de most sietek, sé hívom az állatorvost.
A lány bevezette bokszába Csalfát, és együtérzőn nézett a lóra.
-Szegény kis drágaságom - bújt ozzá a ló nyakához - minden renben lesz.
-Fél óra és jön - érkezett meg Kevin, Anne szüleivel a nyomában.

-Akkor csak kendd ezzel a krémmel, és 2 hétig ne is lovagold! - adta az utasításokat a doktor.
Miután elment, Anne kisétált Tévedéshez, és bevezette az istállóba.
-Na te ló, most megnézzük hogy mennyire bírod a nyerget - azzal Anne rárakott egy könnyű nyerget a ló hátára, aki csak egyszer ugrott arébb utána megnyugodott.
A lány biztosra vette, hogy akkor be is van lovagolva. Kivezette a pályára. ahol megpróbált ránehezedni a hátára, de az kiszaladt alóla.
-Nyugi te! Nem foglak bántani te is tudod! -szólt szelíden a lóhoz.
Második nekifutásra sikerült. Anne el sem hitte, hogy a 4 napja még vadon rohangló ló, most itt van alatta, és várja az utasításait. Elindította, és a ló ugyan nem értette az összes jelzést, valahogy mégis szót értettek. Miután bevezette a lovat az istállóba, lecsutakolta, majd hozzábújt, és halk és lágy hangon azt mondta:
-Mostmár itt maradsz örökre... Örökre